Libalegeltetés, vagy valami más?
Remélhetőleg a jó idő most már tartós lesz, s ez a kisebb gyerekeknek is jó, hiszen kinyílik a természet ezer csodájával, a zárt teret felváltja a napfényes kinti világ sok-sok lehetőségével és veszélyével is, elsősorban az autós közlekedés miatt.
Édesanyám és testvérei gyerekkorukban a két hónap szünidőt mindig a nagyszüleiknél töltötték, Gömörben. Szabadon jöttek-mentek a községben, pedig a portájuk előtt húzódott a falun átvezető legfontosabb aszfaltos út, azonban az ötvenes években naponta alig haladt át gépjármű rajta. Lovas kocsi annál több. A városi, pozsonyi gyerek számára pedig attrakció volt, amikor este a hazatérő tehéncsorda végigvonult az utcán, nagy lepényeket hagyva maga után. Érdekes volt nézni, mesélte anyám, hogy minden tehén szépen megállt saját „portájának” a kapuja előtt, ahol már általában várta valamelyik családtag, s kinyitotta a kaput.
Jó időben rengeteg lehetősége volt az iskoláskorú, kisebb gyerekeknek is, hogy önfeledten játsszanak, vagy csak úgy „beszélgessenek” csoportokba verődve akár. Egy-egy nagy eső után pedig „gátaltak”. A dombról lefolyó esővíznek készítettek akadályokat, s úsztatták rajta a hamar átázó papírhajókat. Anyám „csak” kacsákat, tyúkokat etetett a baromfiudvaron (az is jó móka volt), apám még őrzött kecskét, s mint mondta, sokan legeltettek libát, tavasszal a patakpart friss füvén, később a tarlókon. S közben ment a játék. A fiúk önfeledten fociztak, golyóztak, a lányok virágot szedtek, játszottak. Hogy mit? Erre apám, anyám már nem emlékezett. Mindezt csak azért írom le, mintegy bevezetőképpen, mert mondókákat keresgélve a minap Gágyor József néprajzi gyűjtő, pedagógus számos könyve közül az egyik, a Kislibáim, gyertek haza! című könyvét emeltem le a polcról, amely a Madách-Posonium gondozásában jelent meg még 1999-ben, tehát 25 éve.
írja, s megtudhatjuk azt is, hogy a néprajzi gyűjtő kutatási területe elsősorban Galánta környékére fókuszál, de időnként „kitekint” a Csallóközre is. A szóban forgó könyv anyagának gyűjtése pedig az 1967–1976 közti időkeretben történt. Ha az ember fellapozza a könyvet, beleolvas, vagy elmerül benne (mert jellegénél fogva folyamatos olvasásra nem alkalmas), elcsodálkozik egyrészt azon, hogy mi mindenre kiterjedt a gyűjtő figyelme, milyen „témákat” csoportosít, rendszerez, milyen „apróságokra” figyel fel, s nemcsak a régmúlt érdekli, hanem az adott időszakban megjelent, gyermekek által kreált újabb „anyag” is. Sok példa van erre a kötetben, álljon itt csak egy, a Találós kérdések alcím alatt meglelhetők közül:
Szép példája a „tetten ért” nyelvjárásnak egy másik gyermek találós kérdés:
írja. Maga is megjegyzi, hogy gyűjteménye mindenekelőtt leíró jellegű, adatfeltáró munka”. Azt is „bevallja” Gágyor József, amire az ember a könyv olvasásakor rögtön rájön maga is:
Az Ipolynyéken született, élete során Tallóson, Diószegen, Hidaskürtön oktató pedagógus, néprajzi gyűjtő és helytörténész érdeklődésével és szorgalmas gyűjtőmunkájával olyan értéket mentett, amely mindannyiunk önismeretének forrása lehet egy bizonyos témakörben, hisz a szóban forgó könyvben is a gyermeki (és felnőtt) élet szinte minden területére kitér úgy, hogy témakörök szerint is csoportosítja az anyagot. Elég, ha találomra belelapozunk a tartalomjegyzékbe: Egyszemélyes dalok és mondókák – A naphoz, Az esőhöz stb., (…) Iskolai csúfolók, Köszönések, Tanítórigmusok, Madárnyelv, Fogócskák stb. A két éve elhunyt Gágyor József maradandót alkotott, gyerekeknek, felnőtteknek, pedagógusoknak szóló anyagot. Könyve végén így ír:
S itt most hadd utaljak vissza írásom elejére. A mai gyermek is ugyanúgy örül a jó időnek, a kinti szabad létnek, a természet közelségének, de vajon a gyerekek kis társadalmai hogyan működnek, mi köré szerveződnek? Egy biztos: a könyvben közreadott értékeket ma már nehezen lehetne „összegereblyézni”.
